Út a teljességhez
Mesék
Egy kisfiú odament az apjához, és játszani akart vele. De az apjának nem volt rá ideje, és kedve sem. Tehát elgondolkozott azon, hogyan foglalhatná le a kisfiút.
Egy újságban megtalálta a Föld részletesen megrajzolt képét. Kitépte a képet,
És sok kis darabkára vágta össze. Utána odaadta a fiúnak, és úgy gondolta, hogy
a gyermek most hosszú időt el fog tölteni ezzel a nehéz kirakós játékkal.
A fiú leült a sarokba, és elkezdte összeállítani a darabkákat. Néhány perc múlva odament az apjához, és megmutatta neki a kész képet.
Az apa nem akart hinni a szemének, és megkérdezte a kisfiútól, hogy sikerült ez neki ilyen rövid idő alatt.
A gyermek azt válaszolta: „A kép hátoldala egy embert ábrázolt.
Azt raktam össze. És amikor az ember már rendben volt, akkor a világ is összeállt.
Egy férfi egy sűrű dzsungelen ment keresztül, amikor hirtelen a bozótból előbukkant egy tigris. A férfi rohant, hogy megmentse az életét, és a tigris
Követte. Végül a férfi elért egy szakadékhoz, amelynek a meredek pereméről feneketlen mélységbe látott. Kétségbeesetten megragadott egy szőlőindát, és leugrott.
Félelemmel telve lógott, a szőlőindába kapaszkodva. Amikor lepillantott, észrevett még egy tigrist, amely dühösen fújtatott rá. Vissza nem mászhatott, mert ott várta a tigris, amely fel akarta falni. A szőlőinda egy szála elpattant, és a férfi tudta, hogy hamarosan az egész leszakad. A legnagyobb félelme közepette hirtelen észrevett az orra előtt egy szőlőszemet, amely az indán nőtt. Leszakította, és a szájába vette. Milyen édes volt az íze!
Sok-sok évvel ezelőtt az istenek elgondolkodtak azon, hogy nem lenne célszerű, ha az emberek megtalálnák a világegyetem bölcsességét, mielőtt valóban érettek lennének erre. Elhatározták tehát, hogy a világegyetem bölcsességét olyan helyen rejtik el, ahol az emberek egészen bizonyosan nem találnak rá, mielőtt valóban megérnének erre.
Az egyik isten azt javasolta, hogy a bölcsességet a Föld egyik hegyének a tetején rejtsék el. De azonnal felismerték, hogy az emberek hamarosan minden hegyet meg fognak mászni, tehát ott nem lenne biztonságban a bölcsesség. Egy másik isten azt javasolta, hogy rejtsék a bölcsességet a tenger legmélyebb pontjára. De ebben az esetben is fennállt volna a veszély, hogy az emberek túlságosan hamar rátalálnak.
Akkor a legbölcsebb isten ezt mondta: „Tudom, mi a megoldás. Rejtsük el a
Világegyetem bölcsességét magában az emberben. Ott egészen biztosan csak akkor fogja majd keresni, ha elég érett lesz rá, mert ehhez el kell indulnia az önmagához vezető úton.”
A többi isten örömmel elfogadta a javaslatot, és így a világegyetem bölcsességét magában az emberben rejtették el.
„Uram, szükségem van a tanácsodra. Gazdag ember vagyok, de az élet csak harc, mert mindenki rosszat akar nekem.”
„Hagyd abba a harcot” – mondta a mester.
A férfi nem tudott mit kezdeni ezzel a válasszal. Dühösen elment, és mindenkivel harcolt, aki csak a közelébe került. Nagyon sok ellenséget szerzett.
Egy év múlva ismét felkereste a mester.
„Uram, olyan sokat harcoltam, hogy tovább nem vagyok rá képes.”
Az élet nehéz teher.”
„Szabadulj meg ettől a tehertől” – kapta válaszul.
A férfi ismét dühös volt, mert nem értette meg a választ. A következő évben elveszítette a feleségét, a gyermekeit, és minden vagyonát. Elkeseredetten tért vissza a mesterhez.
„Uram, az élet nem teher többé, mert mindent elveszítettem. Az élet szenvedés.”
„Hagyd abba a szenvedést”.
Most s férfit már csak szomorúság töltötte el a válasz hallatán, amely nem segített neki. Csak a hegy lábáig ment, amelyen a mester élt, és leült. Ott ült és sírt – napokon, heteken és hónapokon át.
Végül elapadt a könnye. Akkor felemelte a tekintetét. Kora reggel volt, és éppen felkelt a Nap. A férfi felkelt, és elment a mesterhez.
Ezúttal azt kérdezte: „Uram, mi az élet?”
A mester szeretettel mosolygott, és azt mondta neki: „A felkelő Nap egy új nap hajnalán."