Út a teljességhez

Mélylélektan

 

 

Nem azáltal világosodunk meg,

hogy fényalakokat képzelünk el, hanem a sötétség

tudatosítása révén.

C.G.Jung

C.G.Jung mélylélektan

 

Jung szerint az emberi lényeg középpontjában egy pozitív és kreatív mag helyezkedik el, mint minden emberi jelenségnek legvégső forrása (Selbst, Self, Ősmagunk, Ősvalónk, Mélymagunk, Mély Én, Nagy Én, Istenképeségünk, az isteni lehelet, Pneuma,...)

A jungiánus pszichológia az analízis mellett az integráció szintézisre nagy hansúlyt fektet - egy magasabb emberi egység elérését tűzi ki céljául. Minden ember egyedi és megismételhetetlen, ezért a jungi pszichológia vezérfonala az emberi fejlődésben kibontakozó önmegvalósító (individuálizációs) folyamat leírása és támogatása. Ehhez azonban először meg kell ismerni igazi önmagunkat.

A psziché teljessége - benne az egymást kiegészítő tudattal és tudattalannal - önszabályozó rendszert alkot. A tudattalan az idősebb, az ősi, az eredeti, belőle születik meg, emelkedik ki a tudat(os) a személyiségfejlődés során.

Jung a személyiség két fő irányulását különbözteti meg:

- extraverzió - külvilág felé való érdeklődés

- introverzió - a belső világ felé vonzódás

Ezen túl a tudatos én által irányított négy funkciót különít el:
a gondolkodás, az érzés, az intuíció, a külvilág közvetlen érzékelése

Jung az élet első felének lélektani fő feladataként az adott konkrét világban való elhelyezkedést jelöli meg: a nemi identitásnak megfelelő párkapcsolat és a család kialakítása, hivatásválasztás, anyagi biztonság biztosítása, beilleszkedés közösségbe, egyéni karakter megtalálása, az egó integrációs energiának kifejlődése után.

Az élet második felében nagyobb szerepet kap (kell, hogy kapjon) a személyiség addig háttérben lévő oldalának megismerése, integrálása, a mélyebb belső értékek megtalálása, a szellemi élet hangsúlya. Az egó helyett a Self kezd lassan a személyiség központjává válni. Létrejön az egó-Self tengely.

 

A psziché szerkezete

"Jung felfogása szerint a psziché valamennyi tudatos és tudattalan pszichikus folyamat összessége, szemben a lélekkel, amely bizonyos személyiségjelleggel rendelkező funkciókomplexum. A psziché mikrokozmosz, amelyen belül az éntudat csak egy körülhatárolt szeglet, amelyet a tudattalan mint valami határtalan körülölel."

- a személyiség legkülsőbb burka a perszóna (szerepszemélyiség: milyen akarok lenni)

- mögötte található a tudatos én, mely a tudattalannal érintkezik

- az árnyék (perszóna kvázi vetületként a tudattalanban) tartalmazza a tudatos én által elutasított, elfojtott lelki tartalmakat (milyen nem akarok lenni)

- a személyes tudattalan - individuális élet során szerzett élmények, tapasztalatok a környezeti interakciók tudattalanba süllyedt részei

- kollektív tudattalan, mely az ősi kollektív emberi örökséget hordozza magában itt találhatók azok az ősképek (archetipusok), melyek egyfajta "szellemi szervek" potenciális működési mintaként az emberi sors meghatározói

- az animus ill. anima, mint a tudattalan ellenkező nemű lélekképe(i) egyrészről a kollektív tudattalan ősképei által meghatározottak másrészről az egyéni élet személyes tudattalanba süllyedt élményeiből áll össze

- a központban található a Self (Selbst), az Ősmag, az Ősvaló a személyiség integrációs központja, a tudattalanbeli ősi forrása, a központi önszabályozás centruma (nagy-Én), mélymag, isteni én, istenarcúság, ősforrás)

 

Perszóna

"Annál, aki a külvilághoz és saját belvilágához szerencsésen alkalmazkodik, a persona amolyan szükséges, de rugalmas védősánc, amely viszonylag természetes, egyenletes és könnyű érintkezési formát biztosít neki a külvilággal. Ám épp a kényelmesség, amellyel az ember ilyen állandósult alkalmazkodási forma mögé rejtheti valódi természetét, lehet veszélyessé. Akkor ugyanis rámerevedik a maszk, mechanikussá válik, ránő az arcra, mögötte elnyomorodik az egyéniség, az ember való lénye, s mind jobban belevész a szerepbe."(Jolane Jacobi)

A személyiségnek a környezethez való alkalmazkodásra kifejlesztett eszközéről van szó. A maszk vagy szerepszemélyiség, melynek kialakulása archetipikus folyamat. A perszóna értelmet emberi viszonylatokban szociális szerepekben kap. Ez nem csak a környezeti tényezők függvénye, hanem karakter jellemző is. A perszóna nemcsak közvetítő eszköz, hanem védekezés is (maszk).

 

Tudat

"Tudaton én pszichikus tartalmaknak az énnel való kapcsolatát értem, amennyiben azokat az én mint ilyeneket érzékeli. Az énhez fűződő azon kapcsolatok, amelyeket az én nem érzékel mint ilyeneket, tudattalanok"

A tudat átmeneti jelenség. Életünk egy részét tudattalan állapotban töltjük. (korai gyerekkor, alvási fázis) Csak ébrenléti fázisokban birtoklunk részlegesen tiszta tudatosságot.

A tudat szűklátóterű: egy adott pillanatban csak néhány párhuzamos tartalma lehet, és ami ezen kívül esik tudattalan.

A tudatos momentumok egymásutánjai a folytonosság érzetét keltik - a valóság káprázata. A tudat elkülönült pillanatok élménye, fénycsóva a tudattalan sötétjében. A tudattalan ezzel szemben hatalmas és folyamatos. A tudat a külvilág észlelésének termékeként is felfogható.

Ego

"Az ego feladata az, hogy az egész rendszerre rávilágítson, lehetővé téve ezáltal, hogy tudatossá és ily módon felismerhetővé váljon." (Marie-Louise von Franz)

Semmi nem lehet tudatos az Én, az egó nélkül. A tudat tulajdonképpen pszichikus létezők kapcsolata az Énnel. Az Én komlex adottság. Elsősorban a létezés tudatából áll. Az Én tartalmakat vonz magához a tudattalanból, és benyomásokat szerez a külvilág felől.

- kapcsolatba lépnek az Énnel = tudatosulnak

- nem lépnek kapcsolatba = tudattalanok maradnak

Az egó (mint a tudat fő alkotórészeként) egyrészt kapcsolatot teremt (orientálódik) a külvilággal: érzékelés, gondolkodás, érzés, intuíció. Másrészt kapcsolódik (aktívan vagy passzívan) a tudattalan bizonyos folyamataihoz: emlékezet, emóciók, indulatok és az inváziók jelensége.

 

Tudattalan

"Mindenekelőtt az a döntő, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a tudatot és a tudattalan tartalmakat. Utóbbiakat úgyszólván izolálni kell, ez pedig úgy megy a legkönnyebben, ha megszemélyesítjük őket, majd a tudat felől kapcsolatot létesítünk velük. Csakis így foszthatjuk meg őket, attól a hatalomtól, amellyel fölébe kerekednek a tudatnak."(C.G. Jung)

Itt találhatók azon pszichés tartalmak rétege amelyek a tudattalan határát képezik az én körül. Az ismeretlen oldal talányos. Nem ismerjük, de évről évre megismerünk belőle egy kicsiny részletet. Ez a felfedezés soha nem ér véget, folyamatos meglepetésben van részünk. Mindig van a személyiségnek egy része amely tudattalan, vagy éppen most válik azzá, vagy most tudatosodik. Befejezetlenek vagyunk, folyamatosan változunk.

 

Személyes tudattalan

A nevelkedésünk, társadalmi beilleszkedésünk során a tudatos személyiségünkből kelleténél több lökődik a tudattalanba: pszichológiai értelemben elfojtódik. Ezek az elfojtott hajlamok a személyes tudattalan tartományba kerülnek. Hogy kinél mi tudatos, és mi nem, az változó.

Kollektív tudattalan Jung archetipus

Bizonyos tudattalan tartalmak eredete teljesen ismeretlen, vagy nem az egyéni élet során szerzettek. Van egy közös sajátosságuk viszont: mitológiai karakterük. Ezeket a kollektív mintákat Jung archetipusnak - ősképnek nevezte el és a kollektív tudattalan tartományba sorolta.

Tudattalanunk legmélyebb rétegében az ember már nem egyéniség. Lelke kitárul és beleolvad az emberiség közös tudattalanjába. Kollektív szinten nem vagyunk elkülönültek.

 

Individuláció (egyénné válás, elkülönülés, egyediség)

"A teljes érettség legvégső formája, mely csak keveseknek adatik meg e szerint, az az állapot, amikor nem az egó a személyiség irányítója, hanem a Selbst(Nagy-Én). Ez az állapot az, amit a zen íjászmester úgy mond a tökéletes lövés esetén, hogy >Az lőtt<. Pál apostol pedig így fejezi ki: >Élek többé nem én, hanem él bennem Krisztus<."(Dr Süle Ferenc)

Jung az emberi pszichét úgy szemléli, mint egy progresszíven kibontakozó rendszert, mely belső autonóm önszabályozással rendelkezik. Ezt külső és belső egyensúlyrendszerekkel tartja fenn. ezenkívül egy hosszú távú fejlődési folyamat részese is mely az élet végéig tart.

Az élet mindig egyedi élet és minden egyednek (személyiségnek) legalapvetőbb törekvése egyediségének fenntartása, kibontakoztatása.

"Az individuáció tényleges folyamata - tudat kapcsolatba lépése a saját belső centrummal, a pszichikus maggal, az "ősvalónkkal" - leggyakrabban a személyiség sérülésével és az ezt kisérő szenvedéssel kezdődik. Ez a kezdeti megrázkódtatás egyfajta felszólításnak tekinthető." (Marie-Louise von Franz)

 

"A psziché veleszületett, de rejtett totalitása nem azonos a tökéletesen megvalósult és megélt teljességgel. Az individuáció célja az ember egyediségének megvalósítása. Ez a folyamat az embernél a tudattalanban zajlik, amely révén az emberi természetének megfelelően él. Szigorúan véve azonban az individuáció folyamata csak akkor valódi, ha az egyén tudatában van és tudatosan létesít élő kapcsolatot vele. Az ember képes arra, hogy tudatosan részt vegyen saját fejlődésében. Ez az együttműködés a szó legszűkebb értelmében vett individuációs folyamat része." (Marie-Louise von Franz)

 

"A kollektív tudattalan szükséges és nélkülözhetetlen reakciója archetípikusan formálódott képzetekben fejeződik ki. Önmagunkkal először saját árnyékunkban találkozunk. Az árnyék mindenesetre amolyan hasadék, keskeny kapu, amelynek keserves szorongását senki sem kerülheti el, aki alászáll ama mély kútba."

(C.G. Jung)

 

"Tudattalan tartalmak integrálása a tudatba, ami a komplex pszichológia fő tevékenysége, azért jelent elvi jelentőségű változást, mert félreállítja a szubjektív én-tudat egyeduralmát azzal, hogy vele szemben tudattalan kollektív lelkitartalmakra mutat rá. Az én-tudat, úgy látszik, két tényezőtől függ: először a kollektív, illetve a szociális tudat feltételeitől, másodszor pedig a tudattalan kollektív dominánsoktól, illetve archetipusoktól." (C.G. Jung)