MENÜ

Út a teljességhez

sorelvalaszto5.gif

 

Az út

Kik voltunk, mivé lettünk,

hol voltunk, hová vetődtünk,

hová sietünk, mitől váltanak meg,

mit jelent a születés és az újjászületés.

 

Mi értelme van a létezésemnek?

Mi az élet értelme?

Az életemnek régóta van értelme. Értelmes élet.

Tele van értelemmel. És nem tehetek az életemnek

szemrehányást azért, mert még nem találtam meg az értelmét.

Az értelem ott van, de én nem vagyok ott, hogy meglássam.

Sohasem vagyok otthon, mindig valamilyen úton járok,

hogy megkeressem az értelmét. Természetesen mindig ott keresem,

ahol szívesen megtalálnám.

És így állandóan elmegyünk egymás mellett - az értelem és én.

Egyre magasabbra akarok jutni és eközben egyre inkább

elfelejtek visszatérni a hegy lábához. Oda, ahol időtlen idők

óta vár rám, azóta hogy elindultam.

Arra vár, hogy hazatérjek. Arra a helyre, ahonnan annyira

eltávolodtam. Egy régi szufi bölcsesség hasonló gondolatokat

fogalmaz meg:

 

 

"A világ minden részén kerestem,

utaztam, tettem és cselekedtem,

és végül, évekkel később,

fáradtan ismét hazatérek,

és akkor látom, hogy egész idő alatt

itthon várt rám."

 

 

Honnan jön tehát az értelem, az élet értelme?

Ott van. Meg kell találnod. Meg fogod találni.

El kell indulnod, hosszú utat kell megtenned,

és az út végén otthon fogod megtalálni. Mindig

így történik. De ez a felismerés nem mentesít az alól,

hogy elindulj. Mert különben sohasem fogod megtalálni.

Csak akkor lesz ott, miután visszatértél.

Ott van ugyan, amikor elindulsz, de akkor még a te terveid,

az álmaid forognak a fejedben (az élet értelméről).

Az egész utadnak csakis az az értelme, hogy elveszítsd,

hogy feladd a terveidet.

Az út visszavezet a kiindulási helyre, ahol minden elkezdődött.

Csak itt lehet megtalálni az értelmet.

 

 

"Én vagyok az alfa és az omega,

én vagyok a kezdet és a vég."

 

 

A tehetetlenséged, amely abból fakad, hogy még nem

találtad meg az élet értelmét, hajtőerőt fog adni ahhoz,

hogy egy napon elindulj a visszavezető úton.

 

 

" Az ember a földet követi,

a föld az eget követi,

az ég az útat követi,

az út önnön rendjét követi"

 

 

 

ut.bmpkep_kicsi.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet